Már hosszú évek óta a kedvenc karácsonyi dalom John Lennon szerzeménye, a “Happy Xmas (War is Over)”. Nyilván, mi mást is várhatnánk valakitől, aki kívülről tudja az összes Beatles dalt, mondhatnátok, és persze igazatok lenne. Jellemző rám, hogy kötődöm a múltbéli dolgokhoz, köztük az olyan zenékhez, amik jóval a születésem előtt íródtak és élték fénykorukat, és ez a karácsonyi hangulatban sem változik meg.
Korábban nem sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért ez a dal áll a legközelebb a szívemhez, pedig talán indokolt lett volna elmerengnem rajta – végül is eredetileg, amellett, hogy persze a karácsony a fő téma, mégiscsak a vietnámi háború elleni tiltakozás erőteljes megtestesülése ez a szerzemény. Kicsit mint az “Imagine”, csak angyalkákkal és kórussal a háttérben. Hát mi közöm van nekem a vietnámi, vagy (szerencsére) egyáltalán bármilyen háborúhoz?
Mint idén kiderült számomra, nagyon is sok, de erre mindjárt visszatérnék.
Előtte egy kérdés:
Ti szoktatok újévi fogadalmakat tenni?
Jó, tudom, állati kommersz dolog és már egyáltalán nem menő, meg be se lehet tartani őket, és igazából a legtöbb ismerősömet ki lehet zavarni a világból azzal a kérdéssel, hogy “na, és te mit fogadsz meg erre az évre?”. Mégis, én titkon (vagy nem is annyira titkon) nagyon is szeretek nagytakarítani egyet a gondolataim és az érzéseim között decemberben. Egyszerűen azért, mert hasznosnak tartom, és mert ilyenkor van rá időm – mikor máskor maradhatok a fenekemen két hétig, ráadásul olyan emberek közvetlen közelében, akiket szeretek és akik feltöltenek?
Régebben töltöttem Éviránytűt, a szilveszteri bulikon pedig most már lassan tíz éve mindig kikerül egy tábla valamelyik sarokba, “Ünnepélyesen fogadom” címmel. Ide minden vendégem azt írhat (rajzolhat?) amit akar. Nem kötelező használni a táblát, de mindig megjelenik rajta néhány gondolat mire eljön az éjfél.
Pár napja olvastam egy blogbejegyzést, amit kedves barátnőm, Dóri írt az elmúlt évéről és arról, miket tervez jövőre. Az ő összegzése inspirált arra, hogy megcsináljam a saját 2020-as bakancslistámat, és meglepően tiszta irányvonalakat véltem felfedezni. Mivel 2019 elején nem rögzítettem fogadalmakat, kezdjük azzal, hogy…
Mi minden történt 2019-ben?
- Rengeteget sportoltam.
Nem gondoltam volna, de az év minden évszakára jutott egy nagyobb sportesemény. Januárban a Zúzmara futóverseny (5 km), áprilisban a Vivicittá (7,5 km), júniusban a Révfülöp-Balatonboglár átúszás (5.2 km), októberben pedig a Haunted Island futóverseny New Yorkban (10 km). Mindezt úgy, hogy futni 2018 augusztusában kezdtem, és az első Margitsziget körömet 2018 októberében teljesítettem. A new yorki futóverseny és az átúszás óriási kihívások voltak, nem gondoltam volna, hogy képes leszek rájuk. És lőn 🙂
Dórival a Balaton átúszása után. Három és fél órát töltöttünk a vízben.
- Utaztam (már megint).
Egyik régi álmomat váltottam valóra, mikor meglátogattam a keresztanyukámat Göteborgban – remélem, hogy nem utoljára jártam Svédországban. Októberben New Yorkba utaztam Orsival és Enikővel, ami óriási élmény volt, és végtelenül hálás vagyok minden percért, amit Manhattanben tölthettem a lányokkal. Utazni jó, jobb, és még mindig jó… a módja lassan talál átalakul, és mások lesznek a prioritások, de abbahagyni nem fogom, ez biztos.
Göteborgban júniusban 🙂
- Nyaraltam egyedül a Balatonon.
Ez mintegy kombinálja az első két pontot, és azért emelem ki, mert még soha nem voltam nyaralni egyedül. Elsőre elég bizarr gondolatnak tűnt, másodjára is, de harmadjára már kevésbé, negyedjére meg elkezdtem szállásokat nézegetni… Így utólag visszatekintve nagyon kellemes élmény volt, bár az ember társas lény és nekem három nap elég volt ebből a fajta magányból, de az a végtelen szabadságérzés, amikor csak te vagy meg a biciklid, és tényleg, tényleg arra mész, amerre akarsz (esetemben a kompra és az északi partra), és akkor ugrasz bele a vízbe, amikor és ahol csak akarsz, felbecsülhetetlen volt.
És újra felfedeztem a vonatozást is 😀
- Új hobbikat próbáltam ki.
Az egyik egy régi szenvedélyem, a jóga új megfelelője, a selyemjóga volt (ha valakit érdekel, nézegesse meg Rea oldalát, és essen szerelembe a gerincbabusgató órákkal meg Rea két tünemény kutyájával, akik néha vendégszerepelnek a Jógakuckóban), a másik pedig a már emlegetett salsa. Meséltem, hogy már oklevelem is van? Hivatalosan “táncba vihető” vagyok! 😀
- Embereket vesztettem – de embereket nyertem is.
Márciusban elvesztettem a nagymamámat, aki az utolsó nagyszülő volt az életemben. Nagyi nagyon sokszor eszembe jut, de érdekes módon sokszor sokkal közelebb érzem őt magamhoz, mint mikor az idősotthonban feküdt éveken keresztül. Még mesélek is neki néha, vagy gondolatban rámutatok egy-egy dologra – ezt nézd meg, Nagyi, mi minden történik velem…! Másrészt rengeteg új embert is megismertem idén, részben a munkahelyemen, részben a hobbijaimnak köszönhetően, és őszintén remélem, hogy ők a 2020-as évemnek is szerves részét fogják képezni.
- Abbahagytam a terápiát…
… és most coach-hoz járok 😀 . Erről mindenkinek meglehet a maga véleménye, szükség van-e rá avagy sem, de jelenleg én most békében vagyok ezzel a két döntésemmel. A terápia befejezésének ideje volt, és a coaching alkalmak teljesen más élményt jelentenek. Az önismeret pedig még sosem ártott senkinek.
Tavaszi tekergés a Margitszigeten.
Ami az újévi fogadalmakat illeti, néhányat leírok ide. Nem mindegyik publikus, azokat megtartanám magamnak, illetve azoknak, akikre tartoznak, de dióhéjban…
A következőket szeretném megélni 2020-ban:
- Mások előtt éneklés (karaoke?), mert évek óta tervezem és még Japánban se tudtam kipróbálni. Ezzel párhuzamosabban többet szeretnék gitározni és ukulelézni, és egy saját daloskönyvet is szeretnék összeállítani!
- Minden hónapban ki fogom választani a hónap szavát, ami egy értéket vagy pozitív gondolatot képvisel, és megpróbálom integrálni azt a mindennapjaimba. Ha esetleg érdekel titeket, számomra a januári szó a “kíváncsiság” 🙂
- Apróhirdetés helye: szeretnék megszabadulni fölösleges ruháimtól/cipőimtől. Évek óta tervezem, hogy eladom a felesleges ruhadarabokat, de talán a legegyszerűbb, ha részben adomány, és részben portéka lesz belőlük. Ideje végleg magam mögött hagynom egyfajta régi, megfáradt stílust, és olyasmikkel is kísérleteznem, amiket eddig talán mellőztem (például ki hittem volna, hogy jól áll nekem a piros?).
- Idén harminc éves leszek – mondjuk ez megtörténik, ha akarom, ha nem 😀 , a megünneplésére viszont határozott terveim vannak, amiket csak szavakban jellemeznék: barátok, vitorlás, Balatonfüred, aszülinapomszombatraesik…
- Szeretném folytatni a sportolást – másfél óra múlva indulok egy állapotfelmérésre, hogy megmondják, mekkora a kár 😀 . Október óta felhagytam a futással – elfáradtam… ellenben jelenleg az úszás gondolatával incselkedem, mellette pedig szorgosan jár az agyam alternatívákon is. Fogyni szeretnék? Nem. Csak tónusosabb szeretnék lenni. És kevesebb cukrot akarok fogyasztani. Bár a kávét már három hete cukor nélkül iszom, úgyhogy azt hiszem, jó úton vagyok.
- Idén is szeretnék utazni, egyelőre egy salsa-tábort vettem célkeresztbe tavasszal, illetve Amszterdamba biztos megyek. Ezen kívül több úticél is lebeg lelki szemeim előtt, úgymint Ukrajna, Finnország, esetleg Svájc (hiszen ne feledjük, hogy Európa összes országát szeretném pipálni, és ezeken a helyeken még sose jártam…!), valamint elméláztam Japánon is – bár már jártam ott, a Tokiótól északra eső területekre nem jutottunk el, pedig az ország maga lenyűgöző. Visszavágyom. De csak az olimpia után 🙂
“Az utazás nem jutalom a munkáért, hanem lecke az életért.”
És akkor beszélhetnék még munkáról, karrierről, szakmai elképzelésekről, lakhatásról, várható és valószínűsíthető nagyobb változásokról, párkapcsolatokról – de nem fogok. Egyrészt, mert ezeket részben tervezhetetlennek tartom, másrészt, mert tovább mutatnak a bolondos fogadalmaknál, és nem csak az én életemet érintik. A blogban pedig csak a saját dolgaim megosztásáért vállalom a felelősséget. 2021-re talán többet fogok tudni mondani ezekről is. Az élet úgyis az, ami velünk történik, miközben nekünk egészen más terveink vannak.
Kitől is hallottam ezt?
Ja, megvan!
John Lennon énekli az egyik dalában.
Lélegzetelállító délután Balatonakarattyán tavasszal.
***
Számomra kétfajta önreflexió létezik.
Az egyik a fenti listához hasonlatos, tényszerű, konkrét tettekre sarkalló. El szeretnék utazni Finnországba? Ma már fel is iratkoztam egy Békatutajos túrakiírásra, hogy adott esetben megkapjam a hírlevelet az általuk szervezett finn kalandozásról. De vannak olyan fogadalmak is, vagy inkább vezérfonalak, irányelvek, amik kicsit ködösebbek, kevésbé megfoghatóak. Mikor sokadjára is meghallgattam azt a bizonyos karácsonyi dalt, végre megértettem, miért is szeretem annyira a refrént. Mindjárt rátérek. De előtte megosztanék veletek még két dolgot, amit szeretnék észben tartani – nem csak az új évben vagy évtizedben, de egész hátralévő életemben.
“Ismered azt a mondást, hogy nincsen rózsa tövis nélkül? Marhaság.”
Biztos van valahol egy puritán ősöm, akinek a szigorkodása átitatta a génjeimet. Az én világomban a pihenést, a szórakozást, a lazítást, bármiféle jutalmat ki kell érdemelni, méghozzá kőkeményen. Ezzel nincs is semmi baj, egészen addig, míg ebből a hozzáállásból elvárást nem kreálok – tehát, ha teszem azt kidolgozom a belem napközben, mégis megbüntet az ellenőr, halálosan megsértődöm az életre. Na, pontosan ezt a hozzáállást szeretném megváltoztatni. Az érzelmek és a szerintük való cselekvés nem főbenjáró bűn. És sokszor jobb helyekre vezetnek, mint a mindent dekamérlegre helyező, görcsös racionalizmus, ami annyira elterpeszkedett az agyamban. Éljenek az érzelmek, éljen a kíváncsiság, és le az elvárásokkal…
(Azért persze egy hatékony edzéstervet sose fogok megvetni. Szép bejglitartót növesztettem a hasam helyére az elmúlt hetekben.)
Vegyük komolyabban a lazaságot – Etyek júniusban 🙂
“Légy erősebb, mint a kifogásaid!”
Egy volt tanítványom kedvenc mondata volt ez, amit gyakran elmondott nekem az angolórán. Rendkívül céltudatos, ambiciózus nő volt, vezető pozícióban, és ez a mondat számos nehéz helyzeten, holtponton átsegítette. Nekem elsősorban önmagam motivációjára van szükségem, akár arról van szó, hogy önszorgalomból csinálok meg valamit (például megírom ezt a bejegyzést) vagy arról, hogy egy határidőt kell szem előtt tartanom. A 21. század számunka kényelmes század. Okostelefonok, internet mindenhol, Messenger, Facebook, Instagram és 9gag. Idén rájöttem valamire: a képernyő meggyilkolja a kreativitást. Legyek erősebb, mint a legcukibb macskás videó (vagy akár érdekesnek tűnő TED előadás!) amit az interneten találtam… és figyeljek rá oda, hogy a saját projektjeimnek adjam meg azt az időt és energiát, amit megérdemelnek. Tapasztalatom szerint a csoda legtöbbször offline történik…
“A háborúnak vége – ha te is akarod.”
Olyan sokszor tudok saját magam ellen menni.
Ha valami nem sikerül. Ha véget ér egy kapcsolatom. Ha nem tudok 100%-ot nyújtani. Ha sót teszek a tésztába cukor helyett. Ha kilöttyintem a levest. Ha nem tudok döntésre jutni két alternatíva között. Ha lassabb részidővel futom a kilométereket. Ha megállok pihenni. Ha kifulladok. Ha jógán nem tudok kellőképp előre hajolni. Ha már három hete nem volt időm rendesen kitakarítani. Ha lenyelem a véleményemet. Ha írok neki. Ha nem írok neki. Ha későn fekszem le. Ha nem fejezem be a könyvet, amit elkezdtem olvasni. Ha…
Ijesztően hosszan lehetne folytatni ezt a listát, de nem fogom. Mert a legfontosabb, a legeslegfontosabb dolog minden lecke közül, amit tanulok (így, jelen időben, ez mindig egy folyamat marad), ami felette áll az előző kettőnek, és felette áll, illetve valahol előfeltétele mindennek, ami 2019-ben, vagy 2018-ban, vagy 2017-ben történt velem, az az, hogy meg kell tanulnom befejezni az önmagammal való hadakozást. Az a “háború”, ami nekem a lelkemben rezonál, mikor John Lennon karácsonyi dalát hallgatom, nem valami külső dolog (szerencsés vagyok, hogy megengedhetem magamnak, hogy ne külső dolog legyen), hanem a belső vívódás. Az önmarcangolás.
A háborúnak vége, ha én is akarom. A háborúnak magammal, a vágyaimmal, a félelmeimmel. A háborúnak, ami időről időre legyengít és hadifogságba küld, vagy könnygázt fúj a szemembe és megbénít.
Ez a kívánságom a legerősebb mind közül, és ez az a gondolat, amihez szeretnék visszatérni idén, ha elbizonytalanodnék vagy eltévednék.
És remélem, hogy jövőre, ha majd elkezd esni a hó és felmegyek a YouTube-ra, és elkezdem begépelni ennek a dalnak a címét, és megszólal a kórus, akkor úgy fogom tudni hallgatni, hogy azt érezhessem közben: a háborúnak vége lett.
Mert tényleg, igazán akartam.
Szeretetsütés.