Kiolvasva: 2018 június
Az egyedül élés, bezárkózás, illetve elszigetelődés egyre nagyobb szerepet játszik a 21. századi emberek életében (statisztikák szerint folyamatosan nő azoknak az embereknek a száma, akik lakótárs, családtag, vagy partner nélkül laknak, egyedül a háztartásban). Eleanor Oliphant is egy ilyen nő: húszas évei vége felé jár, becsülettel dolgozik az irodában, hazamegy pénteken, vesz két üveg vodkát, és nem egyszer csak hétfőn tudatosul benne, hogy egész hétvégén nem szólt senkihez. Munkatársai sokszor idegesítik, és magában értetlenkedve neveti ki őket, mikor hétvégi terveikről mesélnek egymásnak: miért hiszik azt, hogy ez a hétvége majd más lesz, mint a többi?
Miért hiszik azt, hogy a hétvége majd változtat bármin is?
Eleanor aztán egyszer csak “beleszeret” egy énekesbe, akit véletlenül pillant meg egy koncerten, és onnantól kellemes, kockázatmentes ábrándokat kezd szövögetni arról, hogyan fog találkozni az illetővel majd a való életben. Addig is nyomozni kezd utána, még a lakását is viszonylag könnyen megtalálja – de semmit nem erőltet. Várja, hogy az élet rendezze el a dolgokat.
Valódi életében viszont a megszokott rend kezd kicsit felborulni. Az anyjával folytatott menetrendszerű telefonbeszélgetéseken kívül Eleanor rákényszerül, hogy másokkal is kapcsolatot teremtsen: először csak egy új kollégával, aztán egy idegen bácsival; később már programokra is meghívják és barátokat kezd szerezni. Egy szóval: Eleanor kinyílik…
…. amíg kagyló módra újra össze nem csukódik megint. A regény íve úgy törik meg, ahogy egy normális történetben meg kell neki, mert a dolgok soha nem ilyen egyszerűek, és soha nem lineárisak. Eleanor bezárkózásának természetesen van oka; az énekes iránt táplált tiniérzelmeinek is van; a két üveg vodkának is van. Mindennek van. De az egész regényt el kell hozzá olvasni, hogy rájöjjünk. Az egész regényt, aminek (szó szerint) még az utolsó oldala is tartogat meglepetést.
Ami tetszett: a könyv meglepően valósághű, és mikor olvasóként azt hisszük, már a szálak elvarrásánál tartunk, rájövünk, hogy ez még koránt sincs így. Eleanor végre elmegy egy buliba? Elfelejti megvenni a vodkát pénteken? Eljut a hőn áhított koncertre? Megkapja a szükséges terápiát? Nem, egyik sem a megnyugtató befejezés. Mert az élet nem így működik.
Ami nem tetszett: végig az volt az érzésem, hogy a könyv egy fokkal komolyabban is vehetné magát, mert az általa taglalt témák elég súlyosak ahhoz, hogy kevésbé “higított” legyen a tálalás. Ugyanakkor ez a könyv javára is válik, hiszen így többen fogják elolvasni (és több ember fogja érteni az üzenetét).
Olvasd el, ha…
…. érezted már úgy, hogy segítségre lenne szükség – akár akkor, ha te igényelted, akár akkor, ha közeli ismerősről volt szó. Ha néha elgondolkodsz azon, vajon jó helyen tartasz-e az életben. Ha koppantál már nagyot, mikor egy nagy eseményre készültél.
Ne olvasd el, ha…
… vérkomoly könyvet keresel, mély lélektani analízist, nemesített depressziót és versbe szedett szenvedést. Az Eleanor Oliphant is Completely Fine elsősorban egy könnyed olvasmány, ami komolyabb témát talált, mint ettől a műfajtól megszokott. Ez egy “fiatal felnőtt regény” (az ifjúsági regény után szabadon). Nem Kaffka.