Kiolvasva: 2018 augusztus
Már elég rég érdekelt Atwood regénye, bár bevallom, én is a Netflix sorozat kapcsán hallottam róla először. Utána pedig azt láttam, hogy rohamosan fogynak a könyvesbolt polcairól a példányok. Tudtam, hogy valami szüléssel kapcsolatos dologgal foglalkozik, meg azt is tudtam, hogy elég disztópikus. Ja, meg nyilván tudtam, hogy egy női narrátor meséli nekünk a történetet…
Az Egy szolgálólány meséje röviden arról szól, hogy mivel Földünk népességnövekedése a különféle természetromboló tevékenységek, sugárzás, meg hasonló dolgok következtében megszűnik létezni, sürgősen ki kell találni valamit arra, hogy az emberiség ne haljon ki teljesen. Atwood világában, mely New England területén játszódik, bizonyos nőket (főleg azokat, akik már szültek, tehát bizonyítottan termékenyek) elkülönítenek, és úgynevezett szolgálólányokat nevelnek belőlük, akiknek egyetlen feladata az, hogy háztartásról háztartásra járva megpróbáljanak (újra) teherbe esni és egészséges gyereket szülni. Szigorúan érzelemmentesen, persze.
A mesét a “Fredé” (angol eredetiben “Offred”; tehát a “Fred tulajdonában lévő”) szolgálólány meséli, részletesen bemutatva azt a korlátozott létet, amiben a nők élnek. Vannak itt apácákhoz hasonlatos nővérek; “nénik”, akik az átnevelésben segédkeznek; feleségek, akik terméketlenek, de például a rituális megtermékenyítési ceremóniákon ugyanúgy részt vesznek; illetve a “nem nők”, akiket munkatábor-szerű helyeken dolgoztatnak, halálukig (ami elég hamar be szokott következni).
Ja, meg vannak a férfiak, persze. De róluk itt kevesebb szó esik.
Ami nem tetszett: Sajnos a visszafogott, szenvtelen modor, amiben a történet íródott, nagyban rányomja bélyegét arra, ahogy az olvasó érzi magát olvasás közben. Ez a történet egy iszonyatosan felkapott téma, amit a belőle készült sorozat már jóval továbbgondolt. Én nagy elvárásokkal fogtam neki, de elég hamar azt kezdtem érezni, hogy pont olyan kötelességtudóan forgatom a lapokat, mint amilyen kötelességtudóan fekszenek le a szolgálólányok, hogy teherbe essenek: tudtam, hogy lesz egy végkifejlet, amit tudni akarok, de magát az “utat”, ami oda vezetett, nem élveztem különösebben.
Az Egy szolgálólány meséje egy nagyvonalakban felvázolt disztópia, ami olyan minimalistán meséli el a történéseket, mint amilyen minimálisak a szolgálólányoknak megadató örömök (pl az, hogy a narrátor Fredé a történet egy pontján kap egy cigarettát, sőt, még gyufát is adnak a kezébe). Amikor némi “lázadás” jeleit fedeztem fel a főszereplő viselkedésében, mindig drukkoltam neki, de tudtam: ha a dolog mégis balul sül el, nem fog különösebben meghatni.
Ami, megjegyzem, végsősoron lehet, hogy Atwoodnak célja is volt, hiszen a könyv nagy hangsúlyt helyez arra is, hogy vajon mennyire lehet kiölni az emberekből a szenvedélyt és az érzelmeket. (Spolier: előbb vagy utóbb úgyis utat tör magának – így vagy úgy.) Mindenesetre a mese számomra fekete-fehér maradt, és ez sajnálatos.
Ami tetszett: Mindig élvezem, ha egy író el tudja érni azt, hogy működőképesnek érzékeljek egy tulajdonképpen kitalált társadalmat; ha megláttatja velem, hogy elsőre lehetetlennek tűnő szituációkban sem biztos, hogy reménytelen a helyzetünk (első ilyen élményem talán a Robinson Crusoe volt, amit sokszor újraolvastam, csak úgy falva a “naplóbejegyzéseket”). Fredé nagyon jól érzékelteti azokat az apró rezdüléseket, amikre egy elnyomásban élő ember kétszeresen fogékony lesz; a szolgálólányok élénk piros-fehér ruhája (ami ugye ironikusan a Vöröskereszt színeit juttathatja eszünkbe) borzasztó kontrasztos azzal, ahogy ezek a nők kénytelenek viselkedni. A felszín alatt azonban itt is fodrozódnak a hullámok: az egyik legkreatívabb ötlet szerintem az a jelenet, amikor SPOILER Fredét “elszöktetik” abba a lebujba, ahová bizony beszorult a dekadencia, és különböző korú nők mindenféle lehetetlen szerelésekben szórakoztatják a férfiakat. Erkölcstelenül ugyan – de emberien.
Olvasd el…
… ha érdekel a gender studies, a feminizmus, a disztópiák, vagy legalább kettő ezek közül. Ha nem is ez lesz álmaid könyve, érdekes gondolatokat meríthetsz belőle, és biztosan el fogsz gondolkodni azon is: mik vagyunk, ha “csak” a nemünk által ránk rótt “kötelességekre”, “feladatokra” koncentrálunk? És vajon mit árul el ez azokról, akik szeretnének kitörni ebből?
Ne olvasd el…
… ha a hosszú, trilógiákba nyúló történeteket szereted, ahol akár több szálon is fut a cselekmény; ha neked egy regény egyet jelent azzal, hogy elveszel a könyvben, és teljesen benne élsz. Az Egy szolgálólány meséje valahogy mindig kartávolságra tartja az olvasót, pont úgy, mint a parancsnokok a szolgálólányokat, a szolgálólányok pedig az érzelmeiket. Ez viszont, a lezáratlan végkifejlettel együtt, nem mindenkinek fog bejönni.